Szoftver és hardverfejlesztés

Célunk, hogy az élelmiszerminőség és biztonság területén olyan automatikus rendszereket építsünk, melyek megbízhatóan, költséghatékonyan képesek elemezni a mintákat és megjeleníteni az eredményeket.

Mérnökeink számára az jelent kihívást, hogy a kutatóink által talált biotechnológiai, kémiai vagy fizikai módszertan alapján megtervezzék a mérő eszközök felépítését, az egyes hardver elemek funkcióit, kapcsolódását. Figyelembe kell venniük, hogy a berendezések működése szélsőséges körülmények (páratartalom, hőmérséklet, mechanikai behatások) esetén is hosszú távon garantálva legyen.

Szimulációs mérnökeink már a tervezés korai szakaszától elemzéseket futtatnak, hogy olyan végső megoldás kerüljön kialakításra, melynél az anyagfáradásból, túlmelegedésből, statikus vagy dinamikus terhelésből eredő problémák már nem okozhatnak gondot.

Szoftverfejlesztőink feladata, hogy olyan alkalmazást készítsenek, ami összehangolják az egyes hardver elemek működését, a beérkezett jeleket feldolgozza, majd bonyolult, de hatékony algoritmusok segítségével kiértékelje és letárolja azokat. Az eredményeket igény szerint a felhőszolgáltatásunk számára is megosztjuk, ahol ügyfeleink további elemzéseket végezhetnek az adatokon illetve előrejelzéseket kaphatnak az eszközök karbantartási igényével kapcsolatban. Az eredmények minden esetben megjelennek a mérő berendezés kijelzőjén is. Intuitív felületeket segítségével bármikor le lehet kérdezni az eszközön tárolt adatokat, eseményeket akár idősorosan is valamint pár mozdulattal meg lehet változtatni a gép beállításait. Külön kihívást jelent nekünk, hogy platformfüggetlen megoldásokat használjunk (C++, .NET Core, Angular) és mindig a lehető legújabb, már megbízható technológiát építhessük be a készülékekbe.

Ügyfeleink így mindig biztonságos, magas műszaki színvonalon kivitelezett megoldásokat kapnak, melyekre mi is büszkék vagyunk. Nem állunk meg azonban egy pillanatra sem, mindig új ötleteken, kihívásokon dolgozunk.

Soft Flow Kft.
H-7634, Pécs
Pellérdi út 91/B

Tel.: +36 72 891-888
Email: info@softflow.com